„Gotham City. Talán csak ennyit érdemlek. Talán rászolgáltam a pokolra.”
Frank Miller neve megkerülhetetlen fogalom a képregényművészet történetének áttekintésében. Lehet szeretni vagy utálni az urat, de az biztos, hogy nem egy mérföldkövet tett le az asztalra még be nem fejezett életpályája során. A Sin City mellett leginkább a két meghatározó Batman-sztorit szokták emlegetni Miller művei közül. Az egyik a The Dark Knight Returns, a másik pedig jelen írás alanya, Az első év, ami a Denevérember legendájának megszületését Frank Miller sajátos olvasatában mutatja be.
Habár Miller rajzolni is nagyon tud, és szeret is, eme mű esetében csak a betűmágiával foglalkozott. A történet összességében nagyszerű, már az alapötlet is rendkívül megkapó, hiszen, a képregény címéhez híven, az író tulajdonképpen naplóbejegyzések formájában, dátumozott blokkok útján prezentálja a történetet az olvasó számára. A sztori négy fejezetben kerül bemutatásra, és ezek a szakaszok jól elkülöníthetőek. Az első a Ki vagyok Ki lesz belőlem. Ebben láthatjuk és olvashatjuk hőseink Gothambe érkezését. Igen, ugyanis Az első évnek egyértelműen kettő pozitív főhőse van, az egyik természetesen Bruce Wayne, a másik pedig Jim Gordon, igen a szemüveges Gary Oldman, a Denevérember örök pajtása. Gordon egyfajta sorsszerű büntetésként fogja fel élete keserű fordulatát, és megpróbálja elfogadni, hogy ebben a mocskos, fertőtől bűzlő, városnak nevezett szeméttárolóban kell családot alapítania. Miller különös hitelességgel mutatja be Gordon gondolatait, vívódását. Bruce visszatér Gothambe, miután befejezte világkörüli útját, amelynek során elsajátított többféle harcművészetet és tudományt, és célja nem más, mint hogy felvegye a harcot a város bűnözőivel szemben.
A második fejezetben, a Hadüzenetben, hőseink próbálnak belerázódni a gothami életbe. Gordon megkapja a Denevérember ügyét, és rekordmennyiségű sikeres letartóztatásának hála valóságos médiasztárrá válik. Batman azonban egyelőre bénázik. Érdekes megfigyelni, hogy Frank Miller mennyire zseniálisan mutatja be a főhős kezdeti botladozását, meggondolatlanságát, azt, hogy még rendkívül könnyen hibázik, akár a legegyszerűbb feladat végzése közben is. A kétségbeejtően esetlen denevérbábból akkor szabadul ki az igazi szuperhős, amikor Batman látogatást tesz a város előkelőségeinek egyik közös vacsoráján. Ez a jelenet ízig-vérig izgalmas, hangulatos, és, najó, ki kell mondanom, elképesztően BADASS! Batman olyan kőkeményen gyalulja a porba a köcsögök büszkeségét és önteltségét, hogy az még a legszomorúbb olvasó napját is egyből felvidítja.
A harmadik fejezet a Fekete Hajnal. A történet legakciódúsabb szakaszáról van szó, ugyanis itt kő kövön nem marad. Tombol a zúzda, minden lángol, és Batman rendkívül szorult helyzetbe kerül, amikor a pszichopatákból álló, vérszomjas kommandó az életére tör. Végül fantasztikus csellel vágja ki magát, amit látván elismerően kell csettintenünk, hiszen Miller csodaszépen, és eléggé váratlan módon húzza ki főhősét a csávából.
Kár, hogy az utolsó fejezet, mely az Aki a bajban is barát címet viseli, gyalázatosan rosszra sikeredett. Mintha Miller kifogyott volna az ötletekből, próbálja kitölteni a lapokat, és az izzadtságszag szinte marja a szaglómirigyeinket. Minek kellett behozni a Macskanőt?! Teljesen fölöslegesen van jelen, ráadásul tökre irritáló is. A finálé elég jó, ügyes, és meghökkentő, és a befejezés is egész szép, ám az azt megelőző, kb. tizenöt oldalnyi időhúzás nagyon belerondít az összképbe.
A rajzok pocsékak. Kár érte, és nem örülök, hogy ezt kell írnom, de David Mazzucchelli ezt nagyon elcseszte. Gyerekes stílusú, túlságosan egyszerű, elnagyolt rajzokkal próbál elvarázsolni minket, de nem is értem, hogy ezt hogy gondolta. Ami a leginkább nem tetszett, az az arcábrázolás, ugyanis a rajzoló elképesztően gyenge minőségben mutatja be a különböző arckifejezéseket, és a belőlük sugárzó érzelmeket. Richmond Lewis, aki nem mellesleg Mazzucchelli felesége, erőtlen színekkel tölti fel élete párjának rajzait. Fakó világba burkolja a Denevérember első évét, és ez nekem nagyon nem tetszett.
Az első évet mindenképpen érdemes elolvasni, akár többször is, mert bőven vannak értékei, de nagyon fájó, hogy a készítők elrondítják az összképet azzal a francos utolsó fejezettel, és a rendkívül rossz vizuális megvalósítással. 7/10. Amúgy érdemes megfigyelni, hogy Az első év számos eleme visszaköszön Christopher Nolan filmjében, a Batman: Kezdődik!-ben.
