Movie Tank

A 15 Legjobb Képregényfilm - A korábbi toplista bővített és aktualizált változata

2013. augusztus 31. - Sparrow

A toplistaírásnak megvan a maga átka, vagy talán éppen előnye, hogy sosem marad hosszú ideig olyan az adott rangsor, amilyennek a szerző elkészítette. Én is elérkeztem arra a pontra, hogy néhány toplistámat nagyon elavultnak tartom már, így eljött az ideje a vérfrissítésnek. Elsőként képregényfilmes listámat aktualizálom ( az eredeti videós anyagot itt nézhetitek meg ). A lista átalakulásának oka egyrészt az, hogy az előző rangsor publikálása óta eltelt több, mint két esztendőben nagyon sok számomra új képregényfilmet láttam, és természetesen a mozikban is számos új műfajbeli mozgókép debütált. Természetesen van bőven olyan film a listában, ami szerepelt már a korábbi verzión is, de nagyrészt ezeknek is megváltozott a rangsorban elfoglalt helyük. Végső következtetés: Az emberek is változnak, de a toplisták gyorsabban.

comicmovies.jpg

15. Pókember ( 2002 )

spider-man-poster.jpgA Tobey Maguire elleni lázadást sosem tudtam igazán megérteni. A színész a lehető legjobban állta a sarat a produkció főhőseként. Nyilván kissé eltörpült egy olyan partner mellett, mint Willem Dafoe, aki színészi kvalitásához híven az egész filmet is képes lett volna elvinni a hátán. Erre hál' Istennek nem volt szükség, ugyanis David Koepp forgatókönyve nagyon a helyén van, a sztori szakaszolása jó, a bevezetés nincs elnyújtva, a cselekmény pedig kellően izgalmas. Sam Raimi kiválóan átadja a kívánt emocionális töltetet, ügyesen színezi a produkció atmoszféráját, ahol kell, kissé sötétebbre, de többnyire azért lazább hangulatfestést alkalmaz. Mindezt pedig Danny Elfman remek dallamai egészítik ki.

 

 

 

14. Penge ( 1998 ) - Bővebben itt.

blade-poster.jpgRendkívül ütős, tesztoszteronnal bőven dúsított férfifilm. A Marvel elégedett lehetett, bár még a két évvel későbbi X-men: A kívülállók elején sem pörgettették le márkajelüket. Akkor még nyilván senki sem tudta, hogy a Penge az első mű az elkövetkező évek képregény adaptáció áradatában. Stephen Norrington rendezése vérbő akcióhorror, kőkemény vizuális megvalósítással, nem kímélve a gyengébb idegzetűeket. Wesley Snipesnak szinte megköszönjük, hogy rosszul alakít, annyira jól áll neki, ellenben Stephen Dorff mesébe illően hozza a fő genyát. Remek koreográfiákban, és sok-sok vérvörös díszítésben gyönyörködhetünk, miközben a vámpírmitológia akciófilmmel való, mesteri keveredését nézhetjük.

 

13. Bosszúállók ( 2012 ) - Bővebben itt.

avengers_1.jpgA premiert évekkel megelőzően kezdődött meg a nagy visszaszámlálás, rajongók milliói, magamat is beleértve, számolták a napokat, amíg végre beülhettek a moziba megtekinteni a mozgóképet, amelyben a Föld legnagyobb hősei végre egyesülnek. Amikor a filmes látványtechnika elért a megfelelő pontra, továbbá a stúdiók már bátran mertek nagy költségvetést áldozni egy szuperhősös filmre ( látván az évek alatt, hogy mennyien kíváncsiak a kosztümös igazságosztók nagy vásznas kalandjaira ), megkezdődhetett az örömittas vigyorgásroham a moziszékben, ugyanis ebben a lenyűgöző látványorgiában Vasember, Amerika Kapitány, Hulk, Sólyomszem, Fekete Özvegy, és Thor vállt vállnak vetve osztják az ellent, és a kiváló fő gonoszt, Lokit.

 

 

 

12. A sötét lovag ( 2008 ) - Bővebben itt.

tdk.jpgChristopher Nolan általánosan imádott remekműve, a közvélemény által A sötét lovag - trilógia legjobb darabjának kikiáltott alkotás akár Joker nevét is viselhetné címében. Ritka esett, de itt pontosan az a tény áll fenn, hogy a film legnagyobb pozitívuma egyben legnagyobb hibája is. A sötét lovag fő(anti)hőse ugyanis Joker. A Káosz megtestesült Királya, Heath Ledger letaglózó erejű prezentálásában ugyanis számomra már zavaró mértékben háttérbe szorítja a címszereplőt. Persze, ez nyilván nem akkora baj, hiszen a tragikus sorsú színész világot megrengető alakítását, és eme lenyűgözően gonosz és őrült figura tombolását nem lehet elég ideig nézni, csodálni. A rendezés természetesen csillagos ötös munka, képregényfilmben ilyen sötét hangulat mindössze egyszer volt eleddig eme produkciót leszámítva, de arra majd később térek rá.

 

 

 

11. Thor ( 2011 ) - Bővebben itt.

thor_red_500.jpgEgészen meglepő minőséget produkált Kenneth Branagh munkája. Személy szerint, pusztán poénból, egy darab előzeteset, vagy egyéb mozgóképes anyagot nem néztem meg a film előtt, kíváncsi voltam, hogy így milyen lesz majd a moziban. Az élmény, nyilván nem csak személyes játékom miatt, lenyűgözött. A Thor rendkívül szórakoztató, nagyon látványos, vizuális megvalósítások terén valósággal szemet gyönyörködtető film. A főhős karakterfejlődése remekül van kivitelezve, a viszonylag gyakran beszúrt poénok ütősek, a színészgárda pedig frenetikus, így Chris Hemsworth, Natalie Portman, Anthony Hopkins, és Tom Hiddleston munkája is figyelemre méltó.

 

 

 

10. Oldboy ( 2003 ) - Bővebben itt.

oldboy-poster.jpgChan-wook Park rendezése az új évezred filmművészetének kimagasló megmozdulása, a mozgókép történetének alapvető mérföldköve. A valaha volt egyik legegyedibb hangulattal rendelkező film, miközben nézzük, olyan érzésünk támad, hogy ezt tényleg csak Koreában lehet így megcsinálni, más nemzet filmesei ilyen atmoszféra megteremtésére egyszerűen nem képesek. A történet rejtélyes, teli sötét zugokkal, ám idővel fellibben a fátyol, a bődületes végső csattanó pedig letaglózza a nézőt. A homályban maradt részletek átgondolását pedig ránk hagyják a készítők. Továbbá az egyedülálló módon megkoreografált akciójeleneteket is meg kell említenem, amelyeket még sokáig fogunk rendszeresen felidézni magunkban az Oldboy megtekintése után.

 

 

 

9. Az acélember ( 2013 ) - Bővebben itt.

man-of-steel-poster-2.jpgSzintén visszaszámlálós időszak volt. Epekedve vártam az új Superman-filmet, amely egyben reboot is. Miután kiderült, hogy a produkciót a nagyszerű Zack Snyder rendezi, ráadásul Nolan is jelen van a fedélzeten, már nem is volt kérdés a mű minősége. Személy szerint el voltam ájulva a moziban, annyira magával ragadott egyrészt a lenyűgöző látványvilág, a grandiózus akciójelenetek, másrészt pedig az, hogy habár Superman figurája eléggé csili-vili téma, Snydernek mégis sikerült sötétítenie a karakter auráján. Ezt jól mutatják az érzelmes visszaemlékezések, különösen a tornádós jelenet, a koponyás látomás, vagy éppenséggel az a meghökkentő, csattanónak is felérő mozzanat, ahogy a főhős végül leszámol Zoddal.

 

 

 

8. A csodálatos Pókember ( 2012 ) - Bővebben itt.

the-amazing-spider-man.jpgHogy én mennyire elítéltem látatlanban ezt a rebootot! Temettem, aláztam, ütöttem, rúgtam, tiszta szívből gyűlöltem. De amit aztán a moziban láttam, az maga volt a megvilágosodás. Életem vita nélkül legnagyobb filmes meglepetése volt, amit Marc Webb rendezése okozott. Azon túl, hogy maradéktalanul elszórakoztatott, lenyűgözött őrülten jó látványvilágával, erőteljes akciójeleneteivel, valamint a szintén sötétített atmoszférával. A Gyíkot főellenségnek bevállalni merész húzás volt, de remekül jönnek ki belőle az alkotók, egyben kiválóan vezetik fel, egy ilyen B-kategóriásabb gonosszal a főhős történetét. Akik emlékeznek a korábbi listára, nyilván tudják, hogy milyen ledegradálóan beszéltem Andrew Garfieldról és Emma Stoneról, amiért mélységes bocsánatkéréssel tartozom, ugyanis mindketten kiválóak, előbbi mintha csak az ( ultimate ) képregények lapjairól lépett volna elő. Denis Leary pedig nagy plusz pont.

7. Batman: Kezdődik! ( 2005 ) - Bővebben itt

batman begins.jpgAmikor a legfrissebb batmanes filmélmény Joel Schumacher gyalázása volt, mindenki talán kicsit szkeptikus volt azt illetően, hogy van-e jövője A sötét lovagnak a vásznakon. Ha nem Christopher Nolan kezei közé kerül a karakter, lehet, hogy a válasz egyértelmű nem lett volna, így viszont egy valóságos csodának lehettünk tanúi, hiszen a trilógia nyitórésze letaglózó erővel bír. A történetet ügyesen felezték meg az alkotók, maga Batman csupán a játékidő 60. perce körül tűnik fel, előtte a remekül kidolgozott felvezetésre csettinthetünk. Sötét hangulat, karakteres fő gonosz Ra's Al Ghul képében, kiegészülve Madárijesztővel, mindez pedig fantasztikus színészek tolmácsolásában. Christian Bale, Liam Neeson, Cillian Murphy, Gary Oldman, és Michael Caine egyaránt remekelnek. Katie Holmest pedig elnézzük.

6. A holló ( 1994 ) - Bővebben itt.

crow_ver3.jpgA sötét lovagnál írtam, hogy lesz majd egy még sötétebb hangulatú helyezés is a listán. Megérkeztünk eme produkcióhoz. Alex Proyas rendezése műalkotás. Minél többször látom, annál jobban magába szív, foglyul ejt a filmben ábrázolt kegyetlen világ, amely egy mocskos, bűnös várost takar. Az Ördög Éjszakáján nincsenek szabályok, a törvény nem képes lépést tartani a gyújtogatók hadával. Ám a bűnösökre most saját gonoszságuknál nagyobb árnyék vetül, ugyanis egy évvel ezelőtti brutális bűntettük kísértő szellemeként tér vissza sírjából Eric Draven, hogy igazságot szolgáltasson. Habár a vérvörös és szénfekete atmoszféra, a melankolikus zenei betétek, és a főhős iróniát sugárzó kifestett arca a végső kétségbeesést, a totális agóniát sugározzák, azért végig ott van, a kiemelkedően erőteljes szövegkönyvben, a megmagyarázhatatlanul jó kedélyű Ericben a remény aprócska sugara, hiszen ahogy az a bizonyos nóta is fogalmaz: Can't rain all the time. ( És ha valaki azt mondja nekem, hogy Ledger Jokerében nincs benne Brandon Lee eme alakításának hatása, azt hazugnak nevezem, vagy éppenséggel vaknak ).

5. 300 ( 2006 ) - Bővebben itt.

300_1.jpgValósággal elképesztő ez a csoda, amit Zack Snyder, első igazán fontos megmozdulásaként a vászonra varázsolt. A Frank Miller képregényéhez vizuálisan maximálisan hű, az egyedi látványvilágot felturbózó remekmű nemcsak elsőosztályú szórakoztatás céljára kiváló, hanem történelmi alapjait is tiszteletben tartja, ráadásul az elsőosztályú forgatókönyv örök érvényű igazságokat közöl. A 300-nak hála, Gerard Butler is aktív lett Hollywood radarján, így azóta már nem is egy nagyszerű produkcióban láthattuk ( Törvénytisztelő polgár, Támadás a Fehér Ház ellen ). A film profi koreográfiákat, változatos csatajeleneteket, és rengeteg vért vonultat fel, és egyik pillanatról a másikra válik maradandó élménnyé.

 

 

 

 

4. A megtorló ( 2004 ) - Bővebben itt.

punisher_ver7.jpgAzóta odavagyok ezért a fantasztikus akciófilmért, amióta először löktem be a lejátszóba Jonathan Hensleigh mozgóképét. A Marvel-univerzum legtökösebb, legkegyetlenebb, legvérszomjasabb pozitív alakját Tom Jane kelti életre, és a színész nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az egész játékidő alatt maximálisan képesek vagyunk azonosulni a figurával. Persze sokat ér egy olyan partner is, mint John Travolta, aki a főhős egész családját és rokonságát kiirtó maffiavezér szerepében kiváló fő gonosz. A produkció bosszúfilm mivolta egy pillanatra sem hagy ki, az ilyen alkotásoktól elvárt, kielégítő hangulati töltet végig jelen van, a fináléban pedig óriásit robban. A bosszúállós cselekményt változatos, jól elkészített akciójelenetek tarkítják.

 

 

3. A sötét lovag: Felemelkedés ( 2012 ) - Bővebben itt.

TDKRPoster6.jpgA sötét lovag - trilógia záródarabja nemes egyszerűséggel annyira fantasztikus, hogy tavalyi írásomban a Filmek Királyaként aposztrofáltam. Való igaz, hogy egy ilyen, egyfajta szándékos, de nem túl nagy túlzás nem is lehetett volna helyénvalóbb más filmnél, mint Nolan monumentális művének záróakkordjánál. A direktor még előző munkái fényében is meglepetést okozott. Lenyűgöző mesterműve, amely bevezeti a nézőket a gothami tél lehangoló, depresszív légkörébe, ahol a gonosz már diktatórikus módon uralkodik, és ahol valóban egy igaz lovagra van szükség, maratoni játékidejének elejétől a végéig fogva tartja mind a képregényrajongót, mind az egyszeri mozinézőt. Tom Hardy Bane-ként brutális, Bale a címszerepben megint csak maradéktalanul jó, ráadásul ezúttal még a női szereplőválasztások is nagyjából jól sültek el.

 

 

 

2. Watchmen: Az őrzők ( 2009 )

watchmen-city.jpgAlan Moore korszakalkotó, megrendíthetetlen mérföldkőként kimagasló képregényének nagy vásznas adaptációja hol máshol lehetett volna jobb kezekben, mint Zack Snyder dolgos mancsai között? A képregény Apokalipszist jósló, nyomott, félelemmel átitatott hangulata megdöbbentő hitelességgel jön át a filmfeldolgozásból, miközben az eredeti mű lenyűgöző sorait hallgathatjuk az elsőosztályú színészgárdától, élen természetesen Jackie Earle Haleyvel, aki az utánozhatatlanul zseniális Rorschach bőrébe bújva remegteti meg a nézők csontjait brutálisan mély, rekedt hangjával, és azokkal a mérhetetlenül fajsúlyos gondolatokkal, amiket kimond vele. A fájdalmasan igaz mondanivaló, a reménytelen emberiség iránt érzett gyász könnyfakasztó hatást gyakorol ránk, miközben Snyder mesterien vágott, és tökéletes lassításokkal operáló akciójeleneteket felvonultató művét nézzük.

1. Sin City ( 2005 ) - Bővebben itt.

sincity.jpgMár az első, alaposan megkésett megnézést követően a kedvenceim közé került Robert Rodriguez és Frank Miller halhatatlan neo-noir mesterműve, de minden egyes újranézéssel még egy méretet nőtt a szememben, mígnem elérte, hogy durván három-négy megtekintés után abszolút kedvencemként tartom számom. Az epizodikus felépítésű, sok karaktert mozgató forgatókönyv minden egyes története magával ragadó, beszéljünk akár Marv bosszúhadjáratáról, Dwight és az óvárosi kurvák hajszálon függő takarítóakciójáról, vagy éppenséggel Hartigan üdvözülés felé tartó útjáról. A filmtörténelemben egyedülálló képi megvalósítás, és az egyedi akciójelenetek mellett a lehengerlő teljesítményt nyújtó színészgárda is megér egy misét, hiszen ( a teljesség igénye nélkül ) Mickey Rourke, Bruce Willis, Jessica Alba, Clive Owen, Rosario Dawson, és Benicio Del Toro is kiváló alakításokat produkálnak, miközben mesterien megírt sorokkal narrálják az eseményeket.

Nagy valószínűséggel egy ideig nem fogom megújítani a fenti listát, de még két-három év múlva talán már megint rá fog férni egy kis kifésülés. Hamarosan még kettő korábbi rangsoromat aktualizálom, az egyik időközben annyira átalakult, hogy szinte rá sem fogtok ismerni.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr745485915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.31. 14:59:50

vazz a thor a tdk ELŐTT?!
Komolyan a thor?!

És a megtorlóból nem a war zone hanem ez a thomas jane-es verzió?!

Bruse · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.08.31. 16:07:24

Kiváló lista, kedvet is kaptam pár film újranézéséhez.
Kíváncsian várom a többi felújított rangsort! :)

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2013.09.01. 10:20:32

@Bruse: Örülök, hogy tetszik! És amint látod a két éve általad jogosan hiányolt Sin City is elnyerte méltó helyét. :)

Habbobitas 2013.09.04. 18:45:34

Az én listámon az első A sötét lovag lenne. Jó a lista.
süti beállítások módosítása