Kérte: danialves

" Felfalják az Istenüket. A húsát eszik, a vérét isszák. "

Nicolas Winding Refn a tavalyi év egyik legjobb filmjét tette le az asztalra a Drive képében. Viszont a rendezőnek a korábbi évekből is akadnak emlékezetes munkái. Itt van például mindjárt a Valhalla, ami ha nem is tökéletes, mert messze nem az, rendkívül egyedi és stílusos, a direktor védjegyei pedig abszolút tetten érhetőek benne.

A történet a keresztes háborúk idejében játszódik, egy barbár viking törzs számkivetett tagját, a rejtélyes és néma Félszeműt ( Mads Mikkelsen ) követi nyomon, aki egy arra portyázó keresztesbrigádhoz csapódva szó szerint a Pokolba utazik. Legalábbis a lovagok ezt gondolják, valójában azonban a viking mennyországba, a Valhallába érkeznek, ami talán még a Sátán birodalmánál is rosszabb.

Refn biztoskezű rendezése ismét lenyűgöző végeredményt teremtett. A hangulat a játékidő legnagyobb részében feszült, és leköti a nézőt. Időnként akadnak fájóan hosszú üresjáratok, de ezekre nem igazán fogunk emlékezni. A történetet fejezetekre osztva meséli el nekünk a direktor, így egyfajta eposz-hatást adva az összképnek. A forgatókönyv nagyon fantáziadús, és igazán eredeti. Nagyon fajsúlyos kritikát fogalmaz meg továbbá a kereszténység irányába, elítélő véleményt formál az Egyház Isten nevében elkövetett rémtetteiről. Félszemű ezért is vezeti őket a poklok poklába, feláldozva ezzel önmagát is.  Megmutatja, hogy a rengeteg kioltott ártatlan élet nem marad megbüntetetlenül, a bosszú előbb-utóbb mindenkit utolér, ahonnan a legkevésbé várná.

Nem a színészi alakításokra helyeződik a hangsúly, de az aktorok ettől függetlenül kiválóan helyt állnak. Félszemű karaktere adhat gondolkodásra okot. Az eredete nem derül ki, csupán annyit tudunk meg róla, hogy az állítólagos Pokolból jött, és a vele társként utazó fiú száját használva kommunikál a külvilággal. Lehetséges, hogy ő egyfajta bosszúálló isten, de a zárójelenetből inkább az jön le, hogy valamiféle bukott, száműzött angyal lehet. A lényeg: Refn nem magyarázza meg egyértelműen a figura eredetét, a nézőre bízza a gondolkodást, és ezt nagyon jól teszi.

A fényképezés a film első felében mesés. Ekkor járunk ugyanis a vikingek földjén, ami a hangulat okán rendkívül sötét, nyomasztó tónust kapott. Az idő mindig borús, gyakran elered az eső. A lenyűgöző képi világ által szinte mi is érezzük a halál, a rothadás, és a bűn szagát. Ellenben mikor hősünk és kísérete a Valhallába érkezik, egyszeriben borzalmassá válik az operatőri munka. A színek természetellenes hatást keltenek, a tájképek tompák és elmosódottak. Kár értük...

A Refnre jellemző különös brutalitás itt is megjelenik. A film néhány látványos, és profin sokkoló párharccal indul, melyek végén elsöprő kivégzéseknek lehetünk tanúi. Továbbá elég guszta az a jelenet is, melyben Félszemű puszta kézzel kitépi egy ember teljes bélrendszerét. Hátborzongató, ez tény, de ugyanakkor zseniális is. Ezekkel a képsorokkal a direktor tökéletesen mutatja be az emberi agressziót, állati brutalitást, a kérlelhetetlen pusztítást.

A Valhalla jó film, néhány nagyon buta hiba húzza le csupán az összképet. Művészfilm rajongóknak nagyon tudom ajánlani, azoknak különösképpen, akik szeretik az olyan produkciókat, ahol semmi sem egyértelmű, hanem a nézőre bízzák a gondolkodást!